Főoldal - Mi ez? - A csapat - Vendégeink voltak... - Galéria - Kapcsolat

A mag

Delov Jávor




Delov Jávor 1980-ban született Budapesten. Édesanyja magyar, édesapja bolgár származású. Számos iskola, zeneiskola elvégzése után 2002-ben az ELTE Tanítóképző főiskolai karán, majd 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének jazz-tanszékén szerez diplomát. 2004/2005-ben Erasmus ösztöndíjasként tanul Manchesterben, a University of Salfordon. Fő zenekarai: TURBO, Barabás Lőrinc Eklektric Akikkel még nem játszott: Presser Gábor, Brian May, Stevie Wonder, és még sokan mások ...

Premecz Mátyás




1982-ben született, hat évesen kezdett el zenével foglalkozni. Zongorázni tanult a Tóth Aladár Zeneiskolában, valamint néhány iskolai kórusban is énekelt. Zongoratanára Kaiser Addrienne volt. 2000-ben kezdett el jazzt tanulni a Postás Művelődési Házban. Itt Rátonyi Róbert és Márkus Tibor voltak a tanárai. Még ebben az évben második helyezést ért el a Jazz 2000 Gyermek- és Ifjúsági jazzfesztivál versenyén szólista kategóriában.

2002-ben lett tagja a Brass On Brass együttesnek, ahol együtt játszhatott többek között Hudák Zsófiával, Bényei Tiborral, Mazura Jánossal, Fritz Józseffel és Fajszi Csanáddal. 2006-ban diplomát szerzett a Műszaki Egyetemen informatikusként. 2002 és 2007 között tanult a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem jazz tanszakán. Mesterei Binder Károly, Borbély Mihály és László Attila voltak.

Bata István




1979-ben Törökkanizsán (a volt Jugoszláviában) született. Zenét autodidaktaként kezdett tanulni. 20 éves korában a szegedi Hammido alapfokú zeneiskolában egy évig Magyar János tanítványa, majd 2000-től a Kőbányai Zenei Stúdió basszusgitár szakán tanult. 2004-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára, ahol Lattmann Béla növendékeként 2009-ben szerzett diplomát. Zenekarai: Barabás Lőrinc Eklektric, Special Providence, Arasinda, Chanson Élysée, de időnként alkalmi felállásokban is előfordul.

A magyar és a balkáni népzene iránt gyerekkora óta érdeklődik. Jelenleg a török- és más Közel-keleti rokon zenék foglalkoztatják komolyabban. Ugyanakkor nem zárkózik el többek között a minimal-electro- és egyéb kísérleti zenéktől sem. Kedvenc basszusgitárosai: Jaco Pastorius, Richard Bona, Gary Willis, Victor Bailey, Nathan East, Anthony Jackson.

DJ Q Cee





1995 óta zenél aktívan, azóta számos Nemzetközi és Magyar zenei fesztiválon, Underground és Hip-hop rendezvényen, break, freestyle és DJ versenyen vett részt indulóként és fellépőként is. A Gemini Magyar DJ Bajnokságon, a DMC Hungary versenyein dobogós helyezéseket ért el, 2002-ben elnyerte a Vinyl Warriorz-zal a DMC csapat kategória első helyét, amivel a londoni világbajnokságon végül a legjobb tízben szerepeltek. 2006 októberében a Viva It’s Rite DJ Battle versenyen egyéni kategóriában első helyezést ért el.

Király Linda magyarországi karrierje során rapperként, beatboxerként és DJ-ként kísérte az énekesnőt, továbbá közreműködött a Honvéd Néptánc Együttes Mozgásőrületek darabjának színpadra állításában. Jelenleg aktív tagja a Vinyl Warriorz, illetve a Barabás Lőrinc Eklektric formációknak.

Milosevits Mirkó Milán




1981 tavaszán reinkarnálódik a Föld bolygüra azért, hogy életpályája során megmentse és világszerte újra népszerűvé tegye az italo, a soul és a *D*I*S*C*O* zenét. 2003-2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének jazz-zongora tanszékének a hallgatója. 2006 nyarán – ismét asztrális sugallatra - megalapítja saját discovállalatát Fight4Future Productions, Ltd. néven. Emellett visszatérő vendége a Back II Black és a Club 54 együttesek vezetői által szervezett Star Jam Sessionöknek. Megfordult még továbbá az A.D. Stúdió, az Anna & The Barbies, Balássy Betty + Varga Feri, a Barabás Lőrinc Eklektric, a Bass Dance, a Chili Bianco, Farkasházi Réka gyermekeknek játszó csapatában, a Samubandben, a FunKing, a Funk Factory, a Ghymes, a Groover Quartet, Hoffman Mónika, a Hooligans, a Jamsterdam, a Jerry Still, a Mindflowers, Mujahid Zoltán, Oláh Ibolya, a Pocsolyás és barátai, a Romantic, Tóth Vera valamint a Weininger Acoustic Jazz Band együttesekben.

Jelenlegi munkái: a Freak!, Delhusa Gjon, a Headline, Kozma Orsi, saját zenekara, a Midnight Fashion, a Random Trip project, mellyel hétről hétre változó felállásban jammel a budapesti klubokban, a Silhouette, Sophie Cairo Band, mely Lenny Kravitz előzenekara volt a debreceni Főnix Csarnokban, Szűcs Gabi és a Trio 3PO, utóbbi hárommal nagylemezt készít.
















(eddig, rólunk)

09.11.15. - B-oldal videó
09.09.15. - B-oldal
09.09.07. - SZUB.hu
09.02.03. - Basszuskulcs
http://randomtrip.hu
Az oldal megtekintése minimum 1024 x 768 -as felbontásban ajánlott.
© Code by NPL & Poci design